Tegyél érte, hogy az iparágad kiemelkedő Vezetői nálad dolgozzanak!

 

2 in 1 megoldás, amellett, hogy
Vezetőd kiemelkedő Vezetővé válik,
az általa irányított ágazat is kimagasló eredményeket fog elérni

 

Nem tanították meg, hogyan hozz létre egy önazonos Vezetői stílust, ezért sokszor előfordul, hogy kellemetlen és stresszes helyzetekben találod magad?
Esetleg nincsenek meg azok a képességek és készségek, amely segítségedre lehetnének egy krízishelyzetben?
 

Feladatom, hogy kihozzam belőled azt a tudást, aminek köszönhetően sikeresen veszed az eléd kerülő kihívásokat.

Külföldön eltöltött 7 év során megismertem a nyugati országokra jellemző vezetői stílusokat, ebből adódóan komoly ismeretre tettem szert a vezetők által elkövetett leggyakoribb szervezési hibákra, így gyorsan megtalálom a szervezet működésében a problémát, valamint tapasztalatot szereztem a különböző kulturális gondolkodásmódból adódó konfliktusok megoldásában.

Mikor érdemes elkezdeni az együttműködést?

  • Célod, hogy az általad irányított cég/vállalkozás Vezetői hatékonyan, céltudatosan végezzék munkájukat
  • Egységes és jól működő szervezetet szeretnél vezetni
  • A kialakult krízhelyzetek megoldására keresed a legjobb eredményt
  • Fontos számodra a Vezetőid munka- magánélet egyensúlyának kialakítása

 

#1 Válj kiemelkedő Vezetővé iparágadban!
#2 vezetőfejlesztés ágazati szinten
#3 Csoportos tréningek

 

Időpontot kérek

 

Segítek, hogy megtaláld vezetői stílusodat, hogy kiteljesedj és eredményeket érj el a munkahelyeden

Mikor ajánlom a Válj kiemelkedő Vezetővé az iparágadba együttműködés?

  • Elakadtál a munkahelyeden, az eléd kerülő helyzetet nem tudod megoldani
  • Külső segítségre van szükséged, hogy eloszlasd a Vezetői dilámmáidat
  • Támogatás, támasz kell hogy véghez vidd a terveidet
  • Munka - magánélet egyensúlyának kialakításában keresed a megoldást

Mi fog történi az együttműködés során?

  • A cég által felkért együttműködés során egy nyitó és záró háromszög-beszélgetés a felettessel/HR-es munkatárssal
  • Sherlock féle kutatás, ahol kielemezzük a dilemmáidat, céljaidat
  • Feltérképezzük személyiségbeli erősségeidet és rátekintünk vezetői stílusodra
  • Láttatom az eddig elért eredményeidet
  • TOP 3 munkamotivátorod alapján látjuk az ideális munkaszerepedet
  • Munkamotivációs Mátrix alapján célra fókuszáló akció terv kerül elkészítésre
Milyen keret között zajlik a munka?
 
  • Általában 8 alkalmas folyamat veszi kezdetét, ez a hozott elakadástól függően változhat
  • Alkalmak gyakorisága 2 hetente, 60 perces időtartamba
  • Készségfejlesztő irodalmak ajánlása, a fejlődésedet kiegészítő tudástár megosztása
  • Egyszeri, 24 órán belüli díjmentes időpont módosítás
Mit tartalmaz a csomag?
 
  • Célratörő fejlesztői folyamat
  • E-mailes rendelkezésre állás az alkalmak között
  • A kitűzött cél megvalósításához akcióterv készítés
  • Eredményorientált feladatok alkalomról - alkalomra
  • Munkamotiváció teszt kitöltés
  • Árajánlat minden esetben a megrendelővel lefolytatott megbeszélést követő 24 órán belül várható

 

Időpontot kérek

 

2 in 1 ben megoldás Vezető és csapat együtt fejlődik

Mikor ajánlom a Válj kiemelkedő Vezetővé az iparágadba együttműködés?

  • Szervezeti célok együttes megvalósítása a cél
  • A szervezeten belül kialakult krízishelyzetben való eredményes megoldás kialakítása
  • Fejlesztési folyamatok kialakítása egyéni és ágazati szinten
  • Tréningek lebonyolítása
  • Ágazaton belüli összhang megtalálása
  • Ágazat működésének áttekintés, esetleges változtatások tervezése
  • Zökkenőmentes generációváltás támogatása

Mi fog történi az együttműködés során?

  • A cég által felkért személlyel törénő egyeztetések, célok, stratégia, megvalósítási folyamat áttekintése
  • A folyamatban résztvevőkkel történő 1:1 megbeszélés, ahol egyértelművé válnak a működést befolyásoló problémák
  • Feltérképezzük az egyének személyiségbeli erősségeit, fejlődési lehetőségek kialakítása
  • TOP 3 munkamotivátor alapján látjuk az ideális munkaszerepeket, legideálisabb munkaköröket
  • Munkamotivációs Mátrix alapján célra fókuszáló akció terv kerül elkészítésre
  • Láttatom az eddig elért eredményeket
  • Tréningek, fejlesztési folyamatokra javaslat készítés
  • Az együttműködés a feltárást követően, előre egyeztettet folyamat alapján történik

Milyen keret között zajlik a munka?

  • Az elfogadott stratégiai terv alapján elkezdődik a munka
  • A folyamat hosszága a cél függvényében kerül kialakításra
Mit tartalmaz a csomag?
 
  • Célratörő fejlesztési folyamat
  • E-mailes rendelkezésre állás az alkalmak között
  • A kitűzött cél megvalósításához akcióterv készítés
  • Egyéni fejlesztési terv készítése
  • Eredményorientált feladatok, tréningek lebonyolítása
  • Munkamotiváció teszt kitöltés a folyamatban résztvevők számára
  • Árajánlat minden esetben a megrendelővel lefolytatott megbeszélést követő 72 órán belül várható

Időpontot kérek

 

 

Cégvezetőjével, megbízott személlyel törénő egyeztetések, arra vonatkozóan, mely tréningek támogatják leghatékonyabban a kitüzőtt cél elérését

A meghatározott és elvárt eredmény függvényében javaslat kialakítás a tréning lebonyolításáról

Elérhető tréningek:

  • Agilis fejlesztési folyamat alapismeretei
  • AI használata a munka világában
  • Online marketing alapismeretek
  • Projektmenedzsmenti alapismeretek
  • Hatékony munkavégzést támogató időgazdálkodás - stresszkezelés, a kiégés elkerülés érdekében
  • Asszertív kommunikáció a zökkenőmentes együttműködés érdekében
  • Hatékony eszközők és módszerek a lámpaláz leküzdésére

Együttműködés menete?

  • Egyeztettet szempontok alapján árajánlat készítése
  • Minden esetben egyedi árajánlat készül a megkeresést követő 72 órán belül
  • Elfogadott árajánlatot követően, tréning időpontok egyeztetése

Milyen keret között zajlik a munka?

  • Részvevőkkel 1:1 30 perces telefonos konzultáció történik a tréning időpont előtt és a tréning folyamat végén
  • Tréning lebonyolítása
  • Tréning értékelés, esetleges javaslattétel fejlesztésekről, cégvezetőjével, megbízott személlyel

 

Időpontot kérek

 

Hubertus Bt.   
Hotel Sonnhof *** Rauris
Ponty Show
Hubertus Hof Landhotel

 

 

 

  • Idegenforgalmi ellenőrként - kitartó munkával, megsokszoroztam az éves elvárt eredményt
  • Vállalkozásfejlesztőként – részese voltam egy több milliós apartmanház fejlesztésnek, üzemeltetésének
  • Egészségfejlesztőként - programok zavartalan működésének lebonyolításában aktív tag
  • Elnökségi tagként - irányítási, működési feladatok szervezése, gazdaságos működés kialakítása
  • Vállalkozás vezetőként - kiemelkedő szervezői képesség, egyensúlyba hozott munka-magánélet kialakítása
  • Vezetőfejlesztő coachként - főként mezőgazdasági ágazatok és szállodavezetők vezetőinek fejlesztése, jövőbeni céljok meghatározásában, megvalósításában támogatás
  • Minősített Karriertanácsadóként átfogó fejlesztési terv készítés
  • 7 évig éltem külföldön, ismerem a nyugati ország vezetői stílusait
  • Több éves tapasztalat vállalkozás vezetésből
  • Tapasztalataimnak és szakmai tudásomnak köszönhetően képes vagyok egyszerre a vezető személyiségét fejleszteni és támogatni a szervezeti célok megvalósulását